A fák doktoraiként is emlegetett harkályok látásuk mellett főként hallásukra támaszkodnak, ha táplálék-keresésről vagy fészkelőhely-választásról van szó. De honnan tudják, hol érdemes kopogtatni? A meglazult vagy helyenként leváló kéreg, a koronában található száraz ág, a fa törzsén növő taplógomba mind-mind korhadó fáról árulkodik. A kopácsolás nyomán keletkező hangok és rezgések pedig már egyértelműen jelzik a harkálynak, hogy mi van a fa belsejében.

A harkályok által vájt költőüregeket és más természetes odvakat számos madár használja fészkelésre. A rendelkezésre álló üregek száma és térbeli elrendeződése erősen befolyásolja egy-egy terület madárközösségét, ugyanis a fajok többsége a fészke körül kisebb-nagyobb területet (ún. revírt) védelmez fajtársaival szemben.

A fák támasztógyökerei között kialakult üregek, a kidőlt fák gyökértányérjának mélyedései, valamint a törzsön keletkező ún. boszorkányseprűk sűrű hajtásrendszere az ökörszem és a vörösbegy jellegzetes fészkelőhelyei közé tartoznak.

A dendrotelmák (odúk) vízzel telt mélyedései a madarak számára természetes “kútként” szolgálnak, fontos ivó- és fürdőhelyek, melyeket számos faj látogat.
A madarak szemében az erdő tehát kicsit olyan, mint az általunk rajzolt várostérkép. A különbség csak annyi, hogy ott mások a közterek, nevezetességek, boltok és szolgáltatások...